2012. május 31., csütörtök

Amerikai zászlós köröm

Már jó pár napja, mióta megvan ez a piros manhattan lakk, azóta csak ezt hordom. Na jó, kb. egy hete. :) De kicsit fel akartam dobni, hogy ne legyen olyan unalmas. Kértétek is, meg sokan írtátok, hogy az amcsisat is próbáltátok, meg ha már angol, akkor már amerikai köröm is. :D Mindkettőnél ugyanazokat a lakkokat használtam.
 Ezt egy piros alappal kezdtem, majd fehér catrice lakkal, és az essence vékony ecsetével vonalakat húzkodtam. Majd szintén ezzel az ecsettel megcsináltam  a köröm jobb felső sarkába egy kék kis négyzetet. (Bár a bal feslő sarokba kellett volna, úgy van a hivatalos.) A csillagok helyett pöttyöztem, és nem is vagyok olyan ügyes, hogy nagyon apró csillagokat rajzoljak, meg amúgy sem fért rá 50 darab. :D Szerintem egész viselhető.




Ui: Nincs túl sok időm mostanában, mert persze, hogy a legtöbb tanár így év végén szívat, és most íratja a dolgozatokat. Igyekszem azért egy héten minimum 2x posztolni! :)

6 megjegyzés: